Utolsó előtti napunkon ellátogattunk a Meiji-jingu-hoz, ahol maga a császár szelleme lakik kedves nejével Shoken császárnéval. Az óriási szentély egy park vagy inkább erdő közepén fekszik Shibuyában a híres Harajuku eki mellett, ahol általában exhibicionista japánok grasszálnak, magyarul cosplay-eznek :) Az erdőbe -melynek kb. 100ezer darab fáját Japán különféle tartományai adományozták a parknak- egy hatalmas torii-n át lehet belépni, ahonnan egy laza erdei sétával lehet eljutni a szentélyhez. Az út mentén van egy érdekesség mégpedig ott, ahol a japán szakék néznek farkasszemet az úton átellenben felhalmozott francia borvidekekről származó boroshordókkal. Ezzel is megpróbálták kifejezésre juttatni a parkfenntartók, hogy mennyire nagy szerepet játszott a császár abban, hogy Japán nyitott a nyugati világ felé - természetesen nem csak a borfogyasztás terén. Itt láttunk sintó szertartásoknak megfelelő esküvőt, illetve esküvői menetet is, valamint az esküvői fotóst, aki természetesen egy állványról 3D-ben fotózta a kimonóban pózoló násznépet.  A parkban egyébként van külön kert is, ami pénzért látogatható, de nem igazán a február eleji időjárás az, ami kedvez a néhai Shoken császárné kedvenc virágainak ezért ezt kihagytuk.

A kerttől eltekintve egyébként minden zöldellt, már az első szilvafák virágai is nyílogattak és összességében egy kora tavaszi időjárásnak megfelelő tokiói télbe csöppentünk. Igaz miután eljöttünk többször is havazott Tokióban, szóval azért nem ismeretlen a kicsit hidegebb időjárás sem arra. Innen Ikebukuroba mentünk, ami egy meglehetősen mozgalmas negyede Tokiónak és leginkább egy kis Akihabarára hasonlít, rengeteg könyvesbolt és cosplay bolt található erre valamint a Sunshine City, ami egy igazi város a városon belül, melynek közepén a 240 méteres Sunshine 60 felhőkarcoló áll. Ide igazán vásárolgatni jöttünk, de valójában csak nézelődés lett a vége. Itt tanúi lehettünk egy tüntetésnek is, ahol 50 japán-zászlókkal felfegyverzett ember megafonba kiáltozott a rendőrség épületével szemben. Velük körülbelül 400 rohamrendőr nézett farkasszemet a környező utcákban állomásozva.

A végkifejletet nem vártuk meg -márminthogy volt-e összecsapás-, de kíváncsi lettem volna, hogy a híresen udvarias és tisztelettudó japánok, hogy kezelnek egy ilyen feszült helyzetet. A hajlongással és kérleléssel kísért ütközet helyett Bálint unszolására egy kitűnő halvendéglőbe mentünk, ami annyira autentikus volt, hogy fogalmunk sem volt mit eszünk, bár az egyes ételek neve angolul is fel volt tüntetve. Miután végeztünk a kiadós ebéddel hazasiettünk, hogy utána gyorsan egy igazi japán mexikói sörözőben múlassuk az időt Naka-Meguróban, hiszen az igazi japánság nem japán éttermekbe jár valószínűleg, de mint kiderült nem is annyira mexikói sörözőkbe. A hely egyébként jó volt, lelkiismeretes felszolgálással, valamint egy kedves asztaltársasággal, akik franciának néztek minket, majd miután mondtuk, hogy magyarok vagyunk felkiáltottak, hogy áááááá Ungherese! :)