Sajnálattal adjuk tudtára mindenkinek, hogy csak csapatunk egyharmada élt állampolgári jogainak azzal a részével, ami a választáson való részvételre vonatkozik. A másik kétharmad egyéb jogokkal (személyi szabadságjog, pihenéshez való jog) védekezett, így nemhogy nem hajtottunk végre jelentősebb világhatalom átvételt, de még az EP-be sem kerültek csápok.. hát ez van.
Amúgy meg jó régen írtunk a blogra ami szinte minősíthetetlen, ezért tegnap tartottunk egy válságülést a Trefort kert napernyői alatt (melyekre később esővédelmi megfontolásból szükség is volt), és sörök között a sorok közé néztünk, mélyen legorombítottuk magunkat s önnönmagunk előtt megszégyenülve hazakerekeztünk..
Egyébként, mint kiderült, Kínában is terjed már a munkánk, Völgyessy Szomor Fanni legújabb CD-inek képeben. Reméljük Fanni révén mi is beosonhatunk a vörös függöny mögé, és harmadik - a buddhizmust hivatásának választó - tagunk nyelvtudásának segítségével internacionális nyúlvánnyá fejlődhetünk! Hajrá hajrá!
Egyebek iránt némi nyári pangás van, ami nem tart sokáig, mert egy hónapon belül karácsonyi hangulatba kell lovallnunk magunkat, hogy csont nélkül vehessük a Rama legújabb receptfüzetének akadályait :)...