Tintahal Design

semmi sem rocket science (tanulj fiam Brútusz!)

2012. január 28. - Gecckopé

Csak azért berregek itt megint, mert a Balázs által választott, egy közös ismerősünk által inspirált jelmondatunk (It's not rocket science), visszaköszönt reám az élet egy nagyon más területéről, és kicsit meg is lepett.

A t.hal kétharmada már közelebbi kapcsolatba került az iaido nevezetű "önfejlesztő mozgás- és szellemi kultúrával" (direkte nem sportot írtam, mert ezek a "do" végződésű japán dolgok mindig jóval/kicsivel többek ennél). A nyugati világban anno ez nem volt annyira népszerű, mint a kendo, vagy egyéb küzdősportok, hiszen az iaidoban nem kell egymást gyepálni, nem az erőről szól, a gyakorlatok nem párosak, szóval csak egy rakás fekete ruhás fura gyerek kaszabolja a levegőt komoly képpel szemeit forgatva. Kívülről. Ezért gondolta úgy '67-ben a nemzetközi Kendo szövetség, hogy felpörgetik egy kicsit a cuccost, egységesítik a kiscsillió iskolát (ryú), és az egységesítés kőbevésett szabályai mentén mégiscsak versenysportot kreálnak az iai-ból... Sikerült :). Jelenleg éppen az 5. (itthon az ötödik) Zen Ken Iaido Taikai zajlik Magyarországon, meglepően magas külföldi látogatottsággal. A verseny és szeminárium "főnöke" a 7 danos Victor Cook sensei aki egy kis agytágítással kezdte a tanítást. Bemutatta a mozdulatsorokat, elmagyarázta a fontosabb pontokat majd a végén hozzátette: It's not a rocket science.
"Of course" - mondaná a művelt horvo-szlovén iaidóka. Csak belegondoltam, hogy ahhoz, hogy ezt mondhassa legkevesebb 22 és fél évet kellett edzéssel eltöltenie (a fokozatok megszerzése egymás után csak bizonyos kivárási idővel lehetséges, a 6 dan és 7 dan vizsga között minimum 6 évnek kell eltelnie). óóó... egy újabb érdekes adat!

hát csak ennyit az űrtudomány mai állásáról...

A bejegyzés trackback címe:

https://tintahaldesign.blog.hu/api/trackback/id/tr313964737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trakii 2012.02.14. 22:16:37

olyan, mint a Masat űr nélkül: szintén működőképes. :)
nem kellett hozzá túl sok idő, hogy az ember átlássa miről is lenne szó, és kívánja, hogy értse is.
de az azonos mozdulatok hajszálnyi ritmuskülönbsége még így értetlenül is lenyűgöző volt.

Gecckopé 2012.02.29. 14:56:43

Ha gondolod akkor jöhetsz te is, van hely, jó a társaság, az automatában pedig van egy indián cherry juice ital ami az összes többi (kávé/cappuccinó/tea/meggymárka) maradékából áll és üt...:).. kb. annyi utazás mint nekem innen, de lehet hogy nagykátán is van dojo.. pécsett volt, de azt elpuskáztad ;)
süti beállítások módosítása