A Weekly Dormy Inn nevezetű hotelt nagyon gyorsan megtaláltuk, -hiába 8szem többet lát- viszont annál nehezebb volt zöld ágra vergődni a recepciós lánnyal, aki sajnos csak japánul tudott és még azt sem értette meg, hogy „no problem”. Egyébként ez japán népi sajátosság –mármint az angol nyelvtudás hiánya-, viszont megfigyeltük, hogy annál lelkesebben próbál valaki angolul kommunikálni, minél kevesebbet tud, ezért lehetett Menyét egy olyan beszélgetés részese, ahol a beszélgetőpartnere meg volt győződve, hogy angolul beszél, bár spanyolul próbálkozott szót érteni. Ugye felmerülhet a kérdés, ha Menyét beszél valamennyire japánul, miért nem kommunikált így a helyiekkel. Nos a válasz, hogy ő japánul beszélt hozzájuk (gondolván, milyen jó gyakorlási lehetőség ez) de sajnos a japánok angolul próbáltak válaszolni (gondolván, milyen jó gyakorlási lehetőség ez), így bármilyen szépen is kivitelezett kérdőmondatokkal kápráztatta el Menyét japán anyanyelvű beszélgetőpartnerét, az vagy a sokktól vagy felbuzdulván, hogy most ő is megcsillanthatja nyelvtudását angolul próbált válaszolni – rendszerint tök sikertelenül. Nos ez volt a helyzet a recepciós hölggyel is (aki azért nem semmilyen hendikeppel indult el ezen a pályán), de végül a google translator (!), egy nyomtató és egy angol nyelvű házirend alapján megértettük egymást és leszurkoltuk a hihetetlenül olcsó szállásköltséget (átszámítva 7.000 HUF/nap/fő, reggelivel és vacsorával, ingyenes onsen és internet használattal).

Felérvén a 6-on lévő szobánkba több meglepetés is ért bennünket, de mind a kellemesebbikből való volt. Mert volt fűtésünk (ellenben azokkal a véleményekkel, hogy éjszaka jéggé dermedünk, mert nincs fűtés), mikrónk, HD tévénk, mosógépünk, amit nem használtunk, hűtőnk, fűthető ülőkéjű angol vécénk, viszont üröm az örömben, hogy a net nem ment, de a lobbyban amúgy is volt wireless internet access, szóval azért olyan nagy ügyet nem csináltunk belőle (nem úgy, mint a szálloda, de ez egy későbbi posztban említésre kerül majd).