Még mindig csak a második napon átevickéltünk metróval Akihabarába a szürreális geek-dzsungelbe, ahol a magasvasút sínei alatt ezer kis boltos, több kilométer hosszan egy szűk sikátorban kínálja a diódák és kábelek milliárdjait, de volt itt adóvevő is kibelezve, ipari kamerák, objektívek, forrasztópákák, csavarhúzók, mágnesek, világító botok, led lámpák, mérőműszerek, kapcsolók, hangszórók és minden más, amiből techno-szörny robotot lehet építeni.
Szóval így köszönt be Akihabara, a használt és vadiúj elektromos készülékek eladására szakosodott negyed. Egyébként árait tekintve nem annyira olcsó, de a választék egészen elképesztően lenyűgöző, mint már említettem a chipsekkel kapcsolatban, nos a digitális fényképezőgépekből, ha egy boltban nem volt 6800 féle akkor egy sem. Fura volt látni utcára kihajított, használt laptopokat, 100 jenért elvihető elektronikai vegyescsomagokat és néha nagy ritkán pl. olyan táblagépeket, amik itt majd csak holnapután jelennek meg. Igazán szótárgépeket akartunk venni, valamint használt olcsó PSP-t, de előbbiből nagyon sok volt elég drágán utóbbiból meg épp hiány volt így mondhatni hoppon maradtunk. Viszont itt láttunk először francia maid-nek öltözött miniszoknyás szórólaposztó lánykákat, (akik valószínűleg 20 évesek voltak, de nőknél nagyon nem lehetett belőni ki, merre hogy és hány éves), akik speciális kávézókba akartak invitálni minden arra járót és kelőt (de mi inkább maradtunk a sörnél).
A lényege az ilyen helyeknek, hogy hihetetlenül ízléstelenül elkészített rózsaszín habos kávékat szolgálnak fel alig szoknyában mély dekoltázzsal a gyereknek kinéző nők. Ugye? Mi is ezt gondoltuk. Az utcakép egyébként itt is hozta a sztenderd neonvilágot az egymillió utcán hömpölygő emberrel és az üzletek bejáratánál megafonba ordítva rikkancsoskodó eladókkal, tehát jó volt.
Ide még visszatértünk azért párszor csekkolni a kínálatot PSP ügyben, és az egyik alkalommal itt találkoztunk az egyik duty-free gigantoplázában egy olyan japán lánnyal, aki tudott magyarul. Mondhatni meglepetés volt 9500 km-re otthonról magyar szót hallani ráadásul egy őshonos szájából, de indulás előtt megesküdtem volna, hogy lesz ilyen találkozásunk. Ő egyszer járt Pesten és egész egyszerűen megtetszett neki a nyelv és elkezdett tanulni csak úgy magyarul (még névjegyet is adott, de azt elkutyultam, nincs meg valakinek esetleg?). Ráadásul nagyon szépen beszélt magyarul plusz extra kiszolgálásban volt részünk, ezúton is köszönjük, hogy nem az orosz eladóhoz kerültünk, így spóroltunk is valamennyit néhány szuvenyíren.
A nap végén este, már hazafelé a metron megkaptuk első nyíltszíni gaijinozásunkat (ami ugye idegent jelent és nem éppen udvarias dolog ezt használni külföldiekre) 4 túlsúlyos diák-uniformisos szumópalántától. Ez van Peti, nem kell aggódni csak irigykedtek...
