Hal-nap! Ébredés után irány Tsukiji a világ legnagyobb tonhal-mészárszéke és a különböző egzotikus és ismeretlen tengeri izék hatalmas piaca. Ide igazán ugye hajnalban kéne érkezni, hiszen ekkor van a tőzsdei jellegű árverése a világ egyik legveszélyeztetettebb halfajának a japánok által túlhalászott tonhalnak.
Erről persze lemaradunk, többek közt azért mert betérünk a jellegzetesen indiai küllemmel bíró Honganji buddhista templomba, ami belülről, - ha nem is díszítésében - , de atmoszférájában a katolikus templomokat juttatta eszünkbe. Széksorok a szentély előtt, gyertyák égnek körben, mellékhajós építkezés stb... A parkolóban még tiszteletünket tettük az ismeretlen szerzetes szobra előtt, majd a több tízmillió jenes Aston Martinokat kerülgetve elhagytuk a helyszínt. A halpiac környékét már messziről meg lehet ismerni, minden házfalon egy polip, tonhal, vagy ilyesmi van felfestve, valamint beszédes a több helyen kitáblázott "Tsukiji halmúzeum és piac erre" felirat. A nagybanit a kiskereskedők szűken egymás mellé telepített, zsibongó piacán át közelítettük meg.
Itt volt minden, ami vízben élt állatként vagy növényként a tengeri hínártól a világ legdrágább kaviárjáig, de lehetett kapni fűszereket, zöldségeket, halas konyhafelszereléseket; késeket, serpenyőket és klasszikus kínai (ferencvárosi értelemben) pólókat, sapkákat, ruhákat. A Föld legnagyobb nagybani halpiacát vélhetően 140 éven felüli nénik és bácsik irányítják, akiket valószínűleg a halolajban rejlő omega-3 és 6 zsírsavak konzerválhattak. Ha már erre jártunk megkóstoltunk néhány fapálcikára húzott, olajban kisütött valamit (tempura volt hiszen sült formában fogyasztottuk), ami valószínűleg fénykorában hal volt valamikor, aztán megnéztük a nagyban piacot, ahol már csak a maradék és jópár tonhal fej várt minket. Szóval ekkorra már pakolásztak a kereskedők/halászok, a háttérben a pénzt számolgatták a főnökök miközben a bolygó legfrissebb sushiját majszolták és a króm-teherautók már megpakolva úton voltak az éttermek felé. Ettől függetlenül azért jó volt tapicskolni a halvérben és magunkba szívni a halott állatok illatát. Tsukiji után Asakusa következett a Senso-ji nevű óriás szentély-komplexummal.
Asakusát a Sumida folyó mentén közelítettük meg, így remek kilátás nyílt a parton csövező hontalanokra és az Asahi sörgyár épületére amit egy amorf sörcsepp díszít. Az 5 emeletes pagodával (goju no to) terhelt Senso-ji-t egy több kilométeres bazársoron keresztül átjutva közelíthetjük meg, ahol a legkülönfélébb apró hülyeségeket árulják a szamurájkardtól a fapapucson át a kis szerencshozó macska kulcstartókig. A szentélyhez vezető bevásárlósoron rémisztően sok ember tömegelt, köztük elég sok európainak tetsző turista is (ezért is volt meglepő egy ilyen frekventált helyen egy óvoda udvarában, a következő feliratot: "no't photo"). Aztán a szentélynél -ha még maradt pénze valakinek az idevezető pénzszivattyú után-, dobhatta a 100 jeneseket a túlméretezett adománygyűjtő kádba. Az emberek a 300 jenes óriásfüstölő füstjét legyezgették magukra leszúrva egy hatalmas közösségi üstbe és számtalan ema kelt el mérettől függően 200-500 jenes áron. A fentieken túl lehet vásárolni számtalan dolgot, ami hitünket erősíti, védelmez és hordhatunk amuletként, kitehetjük a lakásunkba ésatöbbi ésatöbbi.
Ilyen például az omikuji párszáz jenért, ami egy papírdarab, amire a személyes sorsunk van írva. Ezekhez pl. automatákból is hozzájuthatunk. Aztán ott vannak a kis zsákocskákra emlékeztető omamorik, amik lényegében amuletek, amit magunknál tartva megóvhatjuk magunkat a betegségektől, balesetektől vagy bármitől, ami rossz és bevonzhatjuk mindazt, ami jó. Szóval dolgozott a hit és a kereskedés kamija a tanú rá, hogy bizony jól jövedelmez ez Japánhonban. Nagyon jól.
