Már megint régen nem írtunk, de nálam pl ez a havazás számlájára írható. MOst, hogy elektronyikus aláírásban megjelenítettük (egy visszaszámláló kellett volna, az kúl), hogy elmegyünk Japánba, hirtelen annyi megannyi munkánk lett. Lehet, hogy félő, hogy esetleg nem térünk vissza. Megnyugtatásként: a T.hal majdnemfele itthonmarad! Tudják tovább vinni a lángot Lynyrd Skynyrdizálódás esetén is. Persze ez amolyan félpanasz, hiszen nyereségünk után fizetett adóforintjainkkal aktívan támogatjuk a királyi korona magasba emelését bizonyos folyó kristályosodot halmazállapotú közegén, majd ráhelyezését egy bizonyos főre. (Közben latin nyelvű angyali kórus a háttérben, szintén T.hal prezentálásból/val) Sőt, a csapatból azért többen több-kevesebb sikerrel a korfa helyrefaragásán is dolgozunk, ami nyugdíjpénztári szempontból sem elhanyagolható nemzethazafias cselekedet! :) Bár ez már csak áttételesen játszik bele abba a fáradtságba ami a januárral, a tavasszal, a köddel és egy léppel van összefüggésben.
Írnék valami biztatót is, de csak posztapokaliptikus képek járnak a fejemben, abból meg túl sok heppinesz nem jöhet ki. JA de! A 101 zen történet c. füzetecskét nagyon ajánlom mindenkinek, persze azon nem segít, hogy mindjárt 7 milliárdan vagyunk ezen a görcsön, ellenben ennek elfogadásában és lesz*rásában nagyon...