Gondolkoztam rajta, de mégiscsak, merthogy tanulság meg minden.. vagy nem. Csak lelk nyugtatásilag. Mittomén.
Az olvasó táborunk úgyis limitált, eltekintve a japán rajongóktól, akiknek ez külön jó :) ... Szóval van az a könyv hogy 101 zen történet. A 101-ből kettő vagy három arról szól, hogy valamikor valahogy a nagyszerű japonéz zenmesterek megjósolták a saját haláluk időpontját amit senki nem hitt el nekik, de DE. Megcsinálták. Nos, mint kiderült, ehhez nem kell japánnak lenni. Illetve az időzítéshez biztos nem. 
Nagyapám június 16-án meghalt. Tudom, mert itt van előttem egy cetli amire felírtam, hogy akkor kell menni hozzá, merthogy akkor van nagycsaládi "Papa-nap". Nem kicsi a családunk, Papától számítva 4 gyerek, 9 unoka, 8 dédunoka, férjek-feleségek, legalább 31 fő.  Szűk család. Papa megvárta míg az adott napon befut mindenki, majd azt mondta "elfáradtam gyerekek, megyek pihenni". És ment.
Ha akarnánk sem tudnánk szebben megoldani.
És egyben nagyon drasztikusan látható volt az élet körforgása, szinte idő sem volt foglalkozni azzal, hogy Papa meghalt, hisz a gyerek éhes volt, álmos volt, játszani akart, szart mindenre. Ennyi. És ez így is van jól valószínűleg. A már említett könyvben van is egy ilyen történet, hogy egy híres zenmestert felkér egy család, hogy valami maradandót írjon nekik, amit nemzedékről nemzedékre tovább örökíthetnek és boldogságot nyújt a családnak. A zenmester a következőket írja a rizspapírra: "A nagyapa meghal, az apa meghal, a fiú meghal."
Teljes kiborulás, meg "No ez most miért kellett te vén szaros, ráadásul ennyi pénzért?!"....
Megfejtés: ha ebben a sorrendben halnak meg a családtagok akkor a természet teljesen jól működik nincs semmi hiba, tehát ez boldogság. Igaz.
Másik megfejtés az egész történethez: lehet ráaggatni egy jelenségre neveket, pl zen, de ez ahol emberiség él mindenhol működik, max másképp hívják.
Saját levont következtetés: sokat segítenek rajtunk a szavak és a fejünkben hozzájuk kapcsolt fogalmak. Védnek minket. Pl. a szó/fogalom, hogy "unoka", számunkra addig él, míg az utolsó nagyszülőnk meg nem hal, s szét nem pukkan a buborék. Aztán jön a gyerek buborék. S aztán már csak mi vagyunk védőbuborékok saját gyerekeinknek, unokáinknak stb. Felelősség. Vagykitudja.. Én sem vagyok már unoka. Szar. Node ez az élet rendje. Hajrá!